Teljesen megújult az Ifjúság körút

Győrben városszerte valósulnak meg fontos útfelújítások, és ez alól Adyváros sem kivétel, ahol az elmúlt időszakban két ütemben készült el az Ifjúság körút rekonstrukciója teljes hosszon.” – mondta el Borkai Zsolt polgármester. Hozzátette, a beruházásokhoz az önkormányzati források mellett folyamatosan keresik az állami és az uniós lehetőségeket is. Ezúttal az első ütem önkormányzati, a második állami forrásból valósulhatott meg.

 

Borkai Zsolt, Kara Ákos, Radnóti Ákos, dr. Gancz Tamás, Prédl Antal

 

 

Ehhez kapcsolódott Kara Ákos államtitkár, győri országgyűlési képviselő, aki kiemelte, az elmúlt időszakban több jelentős közös projekt valósult meg állami és önkormányzati együttműködésben – többek között számos panelház energiatakarékos felújítása készült el -, s arra törekszik, hogy a jövőben is minél több sikeres közös projekt valósulhasson meg. „Többek között vizsgáljuk a Földes Gábor utca felújításának lehetőségeit is.” – zárta.

 

 

 

 

Az elmúlt időszakban komplex megújuláson ment keresztül az utca, amelynek egyik végén a Barátság Park, a másikon pedig a folyamatosan fejlődő Adyvárosi tó található.” – említette Radnóti Ákos alpolgármester, a terület egyik önkormányzati képviselője. Hozzáfűzte, az utcában már korábban kicserélték a teljes közvilágítást energiatakarékos, de közel 40 százalékkal nagyobb fényt adó izzókkal ellátott kandeláberekre, megújult a járda, a kerékpárút, parkolóhelyek létesültek. Az utca szomszédságában pedig jelenleg is zajlik a Szigethy Attila út és a Szabolcska utca felújítása is.

Dr. Gancz Tamás a terület másik önkormányzati képviselője hozzátette, az Ifjúság körút egy nagy forgalmat bonyolító utca, ahol nagyon sokan laknak, ezért volt fontos a burkolatfelújítással, a csatornafedelek cseréjével a zajhatás csökkentése. Emellett az új burkolattal biztonságosabbá és dinamikusabbá is vált a közlekedés.

 

 

 

 

Prédl Antal, a győri Útkezelő Szervezet vezetője elmondta, a munkálatok két ütemben valósultak meg. Az elsőt 2016-ban végezte el az önkormányzat a Tihanyi Árpád út és az Ifjúság körút 78. között, a második ütemű felújítás során a Kodály Zoltán utca és a Szigethy Attila út közötti 750 méteres szakasz 200 millió forintos állami támogatásból valósult meg. Az útburkolat felújítását megelőzően a közművezetékek cseréjét is elvégezték a szolgáltatók. Az útburkolat felújítás során kicserélték a szegélyeket, a négy buszmegállónál bazaltbetonos felület épült. A 34. számú háznál lévő gyalogátkelőhelyhez nyomógombos jelzőlámpát helyeztek el; ez a berendezés sárga villogó üzemmódban működik, de ha a gyalogos megnyomja a jelzőlámpa nyomógombját, a program szabályozott keretek között piros jelzést ad az autós forgalomnak, és zöldet a gyalogosok számára. Mindez azt jelenti, hogy nem csak a járművel közlekedők, de a gyalogosok számára is biztonságosabbá vált az utca.

 

Forrás: gyorplusz.hu