Panelprogram:Újabb ötszáz lakás újult meg

Borkai Zsolt elmondta, a város eddig több mint kétmilliárd forinttal támogatta a panelprogram keretében megvalósuló felújításokat, amely 246 lakóépület, vagyis közel 11 ezer lakás energiahatékonyságát javította.

 

A polgármester hozzátette, most újabb közel 500 lakás újult meg, ami nem csak a ház szigetelését, de fűtéskorszerűsítést is jelent. Egy új konstrukció révén a lakók számára a korábbinál kedvezőbb módon történt a finanszírozás, a fejlesztést az állam közel 340 millióval, az önkormányzat 231 millióval támogatta, az önrész pedig 145 millió forint volt.

A beruházás Marcalváros I-et és Marcalváros II-t is érinti. A városrészek nevében Rózsavölgyi László és Borsi Róbert a terület önkormányzati képviselői mondtak köszönetet.

 

Kara Ákos győri országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kormányzat, az önkormányzat, valamint az itt élők szándéka találkozott egymással, amelynek révén megvalósulhatott ez az energia-megtakarítást eredményező beruházás. A jelenlévő lakók elmondták, számlájukon már most érződik a fejlesztés jótékony hatása.

 

www.gyorplusz.hu

Csatolt galéria: 2012. február 15.