Öt százalék alatt a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében

Győr-Moson-Sopron megyében 4,7 százalék a nyilvántartott álláskeresők aktív népességen belüli aránya az októberi adatok szerint.

Az álláskeresők száma 10 ezer alá csökkent, nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség a 2008-2009-es gazdasági válság óta - mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője szerdán sajtótájékoztatón Győrött.

Országosan a Győr megyei a legkedvezőbb adat, a legtöbb álláskereső pedig Szabolcs-Szatmár megyében van, ott a munkanélküliek aránya 23,5 százalék - közölte Kara Ákos országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón. Magyarországon 11 százalékos a munkanélküliség átlaga, míg Szlovákiában 13,5 százalék, Romániában 7,5 százalék, Ausztriában 3,9 százalék, Németországban 5,8 százalék - ismertette a politikus.

Kara Ákos szólt arról, hogy fontosnak tartaná a nők elhelyezkedésének speciális támogatását a versenyszférában. A megvalósítás mikéntjéről és a szükséges forrásokról még nem tudott nyilatkozni a politikus, aki a parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának alelnöki tisztét is betölti.

A közmunka kapcsán vázolta azt az elgondolást, amely szerint a csíkvándi térségben közmunka mintaprogramot szeretnének megvalósítani, hogy Nyugat-Magyarországon is szerezzenek tapasztalatokat ennek a konstrukciónak a működéséről.

A Győr megyei helyzetről Rimányiné Somogyi Szilvia elmondta: hogy keresettek a szociális ápolók, gondozók, a gépész-, és villamos mérnökök, illetve az idegen nyelvet alapszinten ismerő vasipari szakmunkások. A nyelvtudás pótlására rövidített nyelvi képzést indítottak számukra - jegyezte meg.

Továbbra is gondot jelent a mindössze érettségivel rendelkezők elhelyezése, különösen azoké, akik nehezen mozdulnak el valamilyen szakma irányába. A munkát kereső közgazdászok, jogászok mellett újabban megjelentek a diplomás zenészek is - tette hozzá a szakember.

www.kisalfold.hu

Csatolt galéria: