Módosító javaslatok a közoktatási törvényhez

Közel háromszáz módosító javaslatot nyújtottak be szerdán az új köznevelési törvényhez parlamenti képviselők. Ezek közül 174 indítványt fideszes képviselők adták be. A múlt héten Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője már benyújtott egy ötven változtatásból álló csomagot a közoktatási törvényhez.

Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság elnöke, a Fidesz vezető oktatási politikusa többször élesen kritizálta a Hoffmann Rózsa által vezetett oktatási államtitkárságot a szerinte gyenge közoktatási törvényjavaslat miatt. Pokorni november közepén jelezte, hogy 50-70 ponton módosítanák a törvényt.

A diákoknak ne kötelezettség, hanem lehetőség legyen az egész napos iskola - javasolja módosító indítványában a fideszes Kara Ákos. Ez az egyik fő ütközési pont volt Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán között.

Kara Ákos úgy változtatná meg a törvényjavaslatot, hogy a foglalkozások az alsó tagozaton 16 óráig, a kötelező foglalkozások a felső tagozaton legfeljebb 14 óráig tartsanak. Ezt azzal indokolja, hogy a felsősök közül sokan délutánonként tehetséggondozó foglalkozásra, edzésre járnak. Ugyanakkor rögzítené, hogy legalább 17 óráig a szülők igénye szerint gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről.

Kara Ákos az eredeti javaslatban szereplő 23 helyett 21-ben határozná meg az átlagos osztálylétszámot az általános iskolákban. Emellett megengedné, hogy a szakiskolák ne kizárólag három évfolyamosak lehessenek. Indoklása szerint a mezőgazdasági és építőipari szakmák esetében lehetővé kell tenni, hogy három és fél vagy négyéves legyen a szakiskolai képzés.

Kara Ákos azt is indítványozza, hogy az érettségit követő szakképző évfolyamokon már ne legyen kötelező a heti öt testnevelés óra.