Megújult a kilátó

Megszépült a Lila-hegyen álló kilátó. A Győrújbarát és Nyúl határán álló kilátót korábban sokan felkeresték. Az építmény állapota az idő előrehaladtával leromlott és balesetveszélyessé vált.

 

 

 

 

Néhány éve helyi lokálpatrióták, így mások mellett Szűcs Mihály tanár, a két település polgármestere és Kara Ákos országgyűlési képviselő sokat beszélgettek arról, hogy valamilyen módon fel kellene újítani az építményt. Megkeresték a helyi erdőgazdaságot, amely felkarolta az ötletet.

 

 

A közösségi oldalakon nagyon rövid idő alatt több tízezer embert ért el a hír: megújul a kilátó. Sok ezren már fel is mentek, és mindenkinek nagyon tetszik a gyönyörű kilátás. Akár Nyúl, akár Győrújbarát felől megközelíthető a kilátó, amely a két település határán áll.

 

 

Az elkövetkező napokban a kilátó megújítását kezdeményező Kara Ákos országgyűlési képviselő és a helyi lokálpatrióták, a települések polgármestereivel és az erdőgazdasággal együtt beszélik meg, hogy milyen kiegészítő fejlesztésekkel, padokkal, asztalokkal, irányjelzőkkel és helytörténeti, földrajzi vonatkozású érdekességekkel bővüljön a kilátó és környéke.

 

 

Az biztos, hogy az érdeklődés sokkal nagyobb, mint amit reméltek a kezdeményezők, így jelentősen nagyobb turistaforgalmat fog lebonyolítani a hely. Ennek megfelelően alakítják ki a környezetet.

 

 

Az avatóünnepségen Kara Ákos azt is elmondta, hogy jelenleg több mint négymilliárd forint értékben zajlanak, illetve kezdődtek meg útfelújítások, útépítések Nyúl és Győrújbarát területén. „Ezek a munkák az egész térség számára hasznos és fontos útfelújítások. Győrújbaráton új egészségközpont épül, Nyúlon pedig megújul az orvosi rendelő. Ezek tervezésével és indításával párhuzamosan kezdtük el azt a közös munkát, amelynek segítségével átadhattuk a megújult kilátót a Lilán” – mondta a képviselő.

 

 

Forrás: Győr+ Hetilap, 2018.05.11.