Kampányról, győzelemről, feladatokról

Párhuzamos interjú Kara Ákossal és Simon Róbert Balázs újjáválasztott országgyűlési képviselőkkel.

 

 

Kara Ákos és Simon Róbert Balázs a győriek bizalmát továbbra is élvezi, meggyőző fölénnyel mindkét képviselőt újjáválasztották a vasárnap tartott választáson. Párhuzamos interjú a régi-új képviselőkkel.

 

 

Számítottak-e egyéniben ekkora sikerre?

 

 

Kara Ákos: Sokat dolgoztunk. Sok millió emberhez eljutott az üzenet, hogy a legfontosabb probléma a bevándorlás és jelen pillanatban csak a Fidesz-KDNP képes arra, hogy az ország biztonságát garantálni tudja. Nekem személy szerint jó visszajelzés volt, hogy több szavazatot kaptam, mint pártom a listán. Ezúttal is köszönöm azoknak, akik rám szavaztak.

 

 

Simon Róbert Balázs: Bíztam abban, hogy elérem az ötven százalékot, és nagyon örülök, hogy meg is haladtam. Mintegy hétszáz szavazattal kaptam többet, mint ahányan a Fidesz-KDNP listájára szavaztak, a második helyezett pedig harminc százalékkal kapott kevesebbet, mint én. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik szavazatukkal engem és a Fideszt támogatták.

 

 

És országosan?

 

 

Kara Ákos: Bíztam a győzelemben, a kétharmadban azonban nem nagyon hittem. Ez óriási lehetőség és felelősség is, a választók biztosak lehetnek abban, hogy kellő alázattal használjuk a kétharmados többséget.

 

 

Simon Róbert Balázs: Stabil parlamenti többségre számítottam, 110 és 120 közötti képviselővel. A kétharmadnak nagyon örülök, a valóság felülmúlta a képzeletemet.

 

 

Mennyire volt durva a kampány országosan, illetve helyben?

 

 

Kara Ákos: Huszonegy éve vagyok a közéletben, korábban inaskodtam Medgyasszay László mellett, most pedig a harmadik ciklusomat kezdem országgyűlési képviselőként. A kampány heves volt, a csatazaj elült, a munka a lényeg. Helyben nem volt durva a kampány.

 

 

Simon Róbert Balázs: 2006 óta politizálok, s azóta ez volt országosan a legdurvább kampány. Szerencsére Győrben mindenki igyekezett megőrizni a higgadtságát, néhány kisebb pengeváltástól eltekintve, nem volt nagyobb incidens.

 

 

Mivel magyarázható a Fidesz-KDNP elsöprő sikere?

 

 

Kara Ákos: Nem engedünk be illegális bevándorlókat, nem hajlunk meg Brüsszel akarata előtt, az ország gazdaságát pedig rendbetettük. Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a ciklusban még mások bizalmát is megszerezzük. Ennek megfelelően fogok dolgozni.

 

 

Simon Róbert Balázs: Három dologgal: a Fidesz-kormány megőrzi az ország szuverenitását, a gazdaságpolitikánk eredményeként mindenki előbbre tudott lépni az elmúlt években. S fontos az is, hogy a kormány támogatói nagy számban elmentek szavazni, így nem mondhatja senki, hogy azok döntöttek, akik otthon maradtak.

 

 

Az elmúlt négyéves ciklusukból mire a legbüszkébbek?

 

 

Kara Ákos: Arra, hogy helyben nagyon sok fejlesztést tudtam segíteni. Győrben is, a környező településeken is. Sokat dolgoztam a panelprogramon, amelynek keretében háromezer lakás újulhatott meg. Az útfelújítások és útépítések közül a keleti elkerülőt, a Praktiker és Metro körforgalmat említeném, vagy éppen a folyamatosan továbbépülő M85-ös gyorsforgalmi utat. Fontos az is, hogy a vidéki településeken jelenleg ötmilliárd forint értékben zajlanak fejlesztések. De említhetném azt is, hogy a ciklusban 82 fogadóórát tartottam.

 

 

Simon Róbert Balázs: Arra, hogy a Győri Nemzeti Színház és környéke teljesen megújul. A keleti elkerülő út megépült, ami rendkívül fontos a város közlekedésében, ez az elmúlt két évtized legfontosabb közútberuházása. A Modern Városok Programban pedig további jelentős beruházások indulnak el, amit államtitkárként is tudtam segíteni.

 

 

Mi az, ami változik, és ami biztosan nem, a következő ciklusban?

 

 

Kara Ákos: Ami biztosan nem változik, hogy ugyanilyen elszántsággal és szorgalommal szeretném képviselni az itt élő embereket.

 

 

Simon Róbert Balázs: Továbbra is elkötelezetten és lelkiismeretesen fogom képviselni a választókerületemben élők érdekeit.

 

 

Maradnak-e továbbra is államtitkárok?

 

 

Kara Ákos: Az államtitkári megbízatásom lejárt. Szívesen végeztem ezt a munkát, jelentősen előreléptünk mind a fogyasztóvédelemben, mind pedig az infokommunikációban.

 

 

Simon Róbert Balázs: Az új kormány megalakulása után fog eldőlni ez a kérdés. A megyei jogú városok fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkári munkát szívesen végeztem, mert az önkormányzatiság közel áll hozzám, ha lehetőséget kapok, örömmel folytatom.

 

 

Milyen célokat tűztek ki a következő négy évre?

 

 

Kara Ákos: Szeretném folytatni a panelprogramot, remélem, a kormány megteremti a hátterét. A fejlesztési programban Győr és a környező települések egyaránt fontosak. Iskolafelújítások közül a Fekete- és a Szent-Györgyi-iskolára több mint egymilliárd forint juthat. Szeretném, ha Pannonhalmán felépülne a tanuszoda, elkészül a Győr–Pannonhalma kerékpárút, Győrben az új mentőállomás, s a két parkolólemez Adyvárosban, a Kuopio parkban és a kórháznál. Továbbra is szívügyem marad az egyetem fejlesztése. Van sok más célom is, de ezekről előbb a térségi polgármesterekkel kell egyeztetnünk. Így ezekről később beszélnék majd…

 

 

Simon Róbert Balázs: A Modern Városok Program keretében 18 projekt valósul meg központi forrásból Győrben. A színház és a II. János Pál tér komplex felújításáról már beszéltem. Megújul a strandfürdő és az állatkert is, valamint egy új sporthotel épül. Az Ipar út folytatásaként pedig egy belső tehermentesítő út létesül, egy új Mosoni-Duna-híddal. Ezek megvalósításában aktív szerepet fogok vállalni.

 

 

Forrás: gyorplusz.hu