Fotókiállítás a 19. századi Győrről

Műteremben a város - a fényképezés kezdetei Győrben címmel nyílik kiállítás február 2-án (szombaton) délután 5 órakor az Esterházy-palotában. Milyen volt a győri élet a 19. század második felében? Portrék, város-, és műtárgy-fotók elevenítik meg a kor hangulatát.

 

William Henry Fox Talbot 1839. január 31-én mutatta be az általa fotogenetikus rajznak nevezett képrögzítési eljárást Londonban. Alig egy évtizeddel később már Győrben is voltak művelői: Mayrhofer József győri kanonok és Skopall József fényképész talbotípiái a hazai fotótörténetben is kiemelkedő jelentőségűek - olvashatjuk a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum honlapján. Talbot találmányának évfordulója kapcsán lett a Műteremben a város a tél végi, tavasz eleji kiemelt témánk. A múzeum gyűjteménye igen gazdag talbotípiák terén is; több száz ilyen féltve őrzött kincsünk van, amikből egy válogatást most a látogatókkal is megosztunk.

 

Skopall József egy legendás győri fényképész, neki volt először városunkban műterme, amit halála után Skopall Józsefné működtetett. A városképek mellett portrékból sem lesz hiány a kiállításon, hiszen ebben a korban minden ember - nemtől, kortól, foglalkozástól függetlenül - akarta, hogy készüljön róla fénykép - mondja Grászli Bernadett múzeumigazgató, aki január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Győr Közművelődéséért díjat vehetett át.

 

 

Forrás: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum

Forrás: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum

 

A Mayrhofer és Skopall által készített portrék, város- és műtárgy-fotókon túl az őket követő győri fényképészek alkotásait is megtekinthetjük szombattól az Esterházy-palotában. Milyenek voltak a város utcái, terei, és az ott sétáló emberek?

Ha ellátogatunk a múzeumba, egy olyan korról szerezhetünk benyomást, amikor az emberek vizuális éhsége és a pillanat folyamatos megörökítésére való inger teljesen más fokon izzott.

Bár a mai értelemben vett (például Instagram-) filter fogalma még nem létezett, megtekinthetünk utólag színezett, vagy épp rajzolt háttérrel kiegészített fotókat, amik a fényképezés és grafika ekkor még szorosabb kapcsolatáról árulkodnak.

"A fotográfiával foglalkozók, és az az iránt érdeklődők számára az is figyelemfelkeltő lehet, hogy a 19. században ugyanúgy jelen volt a fotómanipuláció. A Photoshop őseként a különböző retusálási módszereket vagy például a család tagjainak egy képen való összemontírozását is említhetjük" - fejti ki Grászli Bernadett.


Forrás: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum

Forrás: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum


És ha a fotótörténeti időutazás még nem lenne elég, szintén szombaton (ugyanúgy az Esterházy-palotában) nyitják meg A fotográfia anatómiája című tárlatot, ahol kortárs fotóművészek alkotásait tekinthetjük meg.


A fotográfiát használó művészek is foglalkoznak a médium tulajdonságaival, keresik annak határait, ahogy a hagyományos művészeti ágakban alkotók. (...) A kiállításon a fényképészeti eszközökre támaszkodó vagy a szűken vett fotográfiai képalkotással szakító alkotásokat egyaránt láthatunk - írja a múzeum weboldala.


"A tárlat hangzatos címe előrevetíti, hogy magát a műfajt fogjuk ízekre szedni: voltaképp a hagyományostól elrugaszkodó, kísérleti munkákat válogattunk össze. Ez pedig úgy kötődik a másik témánkhoz, hogy ezek a kortárs alkotók vissza-visszanyúlnak a régi megoldásokhoz, ezzel megmutatva egy olyan világot, amit ritkán van alkalmunk látni" - mondja végül a múzeumigazgató, aki arra is felhívta figyelmünket, hogy szombat délután ingyenes buszjárat indul Budapestről Győrbe, a kiállítás helyszínére, hogy minél több érdeklődő részt tudjon venni rajta.

 

Forrás: kisalfold.hu