Felavatták a téti gyógyítóházat

Az épület már teljesen kész, a rendelések várhatóan 2012 elején kezdődnek meg.

Tét Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében több mint 814 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a téti kistérségi járóbeteg-szakellátó központ kialakítására, amelyet a Magyar Állam és az Európai Unió finanszírozott. A 10 százalékos önrésszel együtt csaknem 900 milliós beruházás valósult meg Tét város központjában, a Fő utcában.

A projekt támogatási szerződésének aláírását követően 2010 júniusának elején elhelyezték a beruházás alapkövét és megkezdődtek a kivitelezési munkálatok. A téli hónapokban már az épület belső munkálatait végezték, majd kiválasztották a gyógyítóház orvostechnikai eszközeit, műszereit beszállító cégeket, szervezeteket is. A gyógyítóház fenntartásáért, üzemeltetéséért felelős szervezet már ekkor a szakképzett munkaerő kiválasztásával is foglalkozott. E feladatokkal egyidejűleg zajlott a 19 települést magába foglaló kistérség lakosságának tájékoztatása is.
A projekt eredményeképpen felépített Téti Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központban 1.500 négyzetméteren 18 szakmát felölelő járóbeteg-szakellátási szolgáltatások nyújtására kerül sor. 

A hét minden napján belgyógyászati, sebészet-traumatológiai, nőgyógyászati és gyermekgyógyászati szakrendelés lesz. A hét több napján fül-orr-gégészet, szemészet, bőrgyógyászat, ideggyógyászat, urológia, reumatológia és pszichiátria is működni fog. A laboratóriumban a betegek számára kialakított tágas váróban és kulturált környezetben lehetővé válik a gyors és szakszerű vérmintavétel. A képalkotó diagnosztika területén a legmodernebb eszközök segítségével röntgen-, ultrahang diagnosztikai vizsgálatok történhetnek az intézményben. 

A lekötött óraszám és az új géppark biztosítani fogja, hogy a kivizsgálás helyben történjen. A speciális klinikai információs rendszer lehetővé teszi a telemedicina kihasználását, a távdiagnózis, a távleletezés, a diagnosztikus konzílium bevezetését a szakorvos távolléte esetén.

Az otthoni szakápolás magas színvonalú biztosításával lehetővé válik, hogy a kórházi ápolási ideje lerövidüljön és a gyógyulás otthoni környezetben váljék teljessé. Az emeleti blokkot 2 ágyas nappali kórházi részleggel bővítették ki. A nappali kórház lehetővé teszi, hogy többnapos kórházi tartózkodás nélkül, néhány órás felügyelet mellett, a lakhelyhez közeli helyen kúraszerű ellátást kapjon az agy- és keringési betegségben, bizonyos szem- és érbetegségekben szenvedő beteg. 

A terápiás szolgáltatások a rendelőintézet szakmai összetételéhez igazodva alkalmasak lesznek komplex fiziko- és mozgásterápiás beavatkozások nyújtására. Az elektro- és mechanoterápiás kezelések krónikus, mozgásszervi betegségben szenvedőknek, mozgásfogyatékos betegeknek segítenek a gyógyulásban. A reumatológus, ortopéd, neurológus szakorvosi indikációja alapján, szoros ellenőrzés mellett egyénre szabott terápiák alkalmazására is sor kerül.

A projekt megvalósulásával jelentősen javul a Téti Kistérség lakosainak egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférési esélye, csökkennek a társadalmi esélykülönbségek. A szakellátás lakhelyhez közeli és gyors elérésével a betegállományban töltött időszak lerövidül, az aktív munkaképes személy munkába állása felgyorsul.

 

www.kisalfold.hu

Csatolt galéria: