Erdélyi fiatalok látogattak a Megyeházára

A Csíksomlyón nevelkedő gyerekek a mezőörsi Magyar Műhely ÁMK Gimnáziumának meghívására érkeztek Magyarországra. A vendégek számára szervezett színes programokban többek között szerepelt a bakonyi Sobri Jóska Kalandpark, a nagycenki Széchenyi kastély és a bábolnai Nemzeti Ménesbirtok meglátogatása is. Nem maradt el a mezőörsi diákokkal való kötetlen ismerkedés, beszélgetés sem, amelyen összehasonlíthatták a magyar és a romániai magyar diákéletet. Míg a vendégek elsősorban élményekkel gazdagodtak, a vendéglátó diákok a nehézségekkel való megbirkózás szép példái láttán tanulhattak. A Csíksomlyón nevelkedő gyerekek, diákok a megyeházi látogatás során elmondták: hálásak a fogadó alapítványnak, iskolának, diákoknak és szülőknek a mostani szép kirándulásért és vendégszeretetért, továbbá a Csibész Alapítványnak eljutatott korábbi, Magyarországról érkező támogatásokért. Az 1992-ben bejegyzett alapítvány célja az, hogy befogadja, nevelje, szakmára tanítsa és így gondoskodjon az árva fiatalokról, szakmát adni a kezükbe, keresztény nevelésben részesíteni és segíteni a társadalomba való beilleszkedésüket, hogy képesek legyenek önálló életet élni. A fiatalok 26 éves korukig maradhatnak az alapítványnál, addig el kell jutniuk a szakmai tudás olyan fokára, hogy más munkahelyen is megállják a helyüket. Jelenleg az Alapítványnak 153 alkalmazottja, támogatottja van (ebből 39 civil alkalmazott).