Győrben megszűnik a garázsok és a kisebb üdülőépületek adója

Az önkormányzat csütörtöki ülésén tárgyalt a helyi adókról. Dr. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) képviselő azt javasolta, hogy szüntessék meg a magánszemélyek tulajdonában álló, üzleti célt nem szolgáló, száz négyzetmétert nem meghaladó építmények, valamint a gépjárműtárolók adóját. A képviselő azzal érvelt: Győr dinamikus fejlődése alapján a város már korábban csökkentette az iparűzési adót, s ez a gazdaság szereplői számára jelentős megtakarítást hozott. A gazdasági eredmények most azt is lehetővé teszik, hogy a Győrben élő polgároknak közvetlenül csökkentsék bizonyos adóterheit.

 

Győr adóbevétele évente mintegy 25 milliárd forint, ebből ötvenmilliót tesz ki a garázsok és az üdülőházak adója. A város költségvetése szempontjából ez ugyan nem jelentéktelen, ám nem is meghatározó tétel, a győri polgárok számára azonban érzékelhető segítség. A módosítás 15 ezer győri embert érint.

 

Dr. Dézsi Csaba András azt is kezdeményezte, hogy a jövőben minden megszületett győri gyermek családja igényelhet egy fát, amit a saját lakókörnyezetükben ültethetnek el, ezzel a későbbiekben is erősítve a városhoz való kötődésüket.

 

Dr. Dézsi Csaba András, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a közgyűlést követő sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy az ellenzék is első szóra, egyhangúlag támogatta a kezdeményezéseit. „Az adóemelések szokásaitól eltérően az adócsökkentés kultúrájában hiszek, természetesen akkor, ha erre van anyagi lehetőség” – fogalmazott.

 

 

Forrás: gyorplusz.hu